Bora KISS ::blog::

...és a kislány szaladt a pirospöttyös labda után...szaladt és szaladt...sokáig szaladt egyedül...fáradt volt...és várta, hogy majd valaki melléje szegődik, és nem kell egyedül szaladnia a labdácskája után. Szegődtek is melléje sokan, de egyszer sem érezte azt, hogy valaki igazán, szívből szeretne vele szaladni...a piros pöttyös labdácskája után, de soha nem szólt arról, hogy Ő mit is érez, hagyta, hogy aki akar...szaladjon vele, ameddig csak akar. Legelőszőr egy barnakezű kisfiú szaladt vele...a labdacska után. Szép volt a fiú...és mosolygós. De egy szép napon...megállt a kislány elött...és azt mondta :" Kicsi lány, ne haragudj , de már nagyon elfáradtam...nem bírom már...inkább nem szaladok tovább"...a kislány pedig bólintott. A kisfiú sírt, és azt mondta, hogy nagyon boldog volt amig vele együtt szaladhatott.
...és a kislány szaladt a pirospöttyös labda után...Jött egy másik kisfiú...gyönyörű szemekkel...és hintáztak a fa alatt...de a kislánynak feladata volt...szaladnia kellett, a szépszemű fiú pedig nem hagyta, hogy egyedül szaladjon...szaladt Ő is, mert szerette nagyon a kislányt, az Ő kislánykáját. Sokáig szaladtak a pirospöttyös labda után...sokat, nagyon sokat szaladtak, és szerettek együtt szaladni...de egyszer elfáradt..a kislány is. Már nem hitt abban, hogy megtalálja azt a labdát. A fiú bíztatta, hogy Ő addig szalad vele, amíg meg nem találják. A kislányban felcsillant a remény apró labdája, és eldöntötte, hogy többé soha...soha, soha nem áll meg, amíg nem találja meg a labdát. Szaladtak ketten.Szerettek együtt szaladni. Egy reggel a kislány szaladás és éneklés közben egy hintóban észrevett egy nagyon kedves, bályos Tündérkirályt ...és nem tudta levenni a szemét róla...a szépszemű fiú kérte, hogy szaladjanak tovább, de neki egyszerüen nem volt erő a lábában, de...nem adta fel...tovább szaladt a szépszemű fiúval .Szaladt, de már nem úgy, ahogy eddig szaladt, mert úgy érezte, hogy meg kell keresse azt a Tündérkirályt, akit meglátott a hintóban...az Ő Tündérkirályát. Megragadta a szépszemű fiú karját, és kérte, hogy álljanak meg, mert neki...vissza kell szaladnia oda ahol azt a hintót látta. Sírt a szépszemű is, sírt a Kislány is, sírtak a pillangók, sírtak a madarak, sírt az egész Világ...minden sírt... és a kislány szaladt a piros pöttyös labda után... A szépszemű férfi csak állt és sírt...és addig állt ott, amíg jött egy másik kislány...

...és a kislány szaladt a pirospöttyös labda után...szaladt, szaladt, már elfáradt, és féltette a szépszemű férfit, mert egyedül hagyta, de nem volt mit tenni, neki feladata volt, szaladnia kellett a pirospöttyös labda után.
-Biztosan a Hintósnál lesz-gondolta és addig szaladt ameddig oda nem ért ahol a hintót látta azon a reggelen. A hintó nem volt ott, de a Kisslány megpillantott egy Szivárványt és megkérdezte tőle:
-Kicsi Szivárvány nem láttál erre egy hintót, és benne egy Tündérkirályt?
-Hát- hebegte a Szivárvány -Én ugyan láttam, de mit akarsz te tőle?
-Szeretnék vele találkozni- válaszolta a Kislány- mert Ő az én Tündérkirályom !
-...Hát...kedves Kislány...a Tündérkirály minden reggel eljön hozzám, hogy színeket kérjen tőlem, mert ahol Ő él, nagyon kevés van. Te csak várd és jönni fog...de vigyázz, mert ez a Tündérkirály, talán nem is király...és
-Mi az, hogy Ő nem király?-szólt közbe, nem hallgatván meg a Szivárvány beszédét a Kislány-Ő egy igazi Tündérkirály, én tudom, láttam én azt rajta. A ruhája is gyönyörű, olyan szép. Mindegy én itt fogom megvárni, mert Ő az én hintós Tündérkirályom.
Várta, egész éjszaka várta a kislány...Amikor fölébredt, nem hitt a szemének...a Tündérkirály mosolygott elötte...megölelte a lányt és egy gyönyörű báliruhát hozatott az egyik manójával. A manócskák felöltöztették a Kislányt és a Tündérkirály már várta is a hintóban . Boldog volt a lány, olyan boldog mint talán még soha, olyan volt ez mint egy álom. Szerette a Tündérkirályt, és a király is a lányt...A lány azt érezte, hogy valahol a Tündérkirály palotájában meg is találja az elveszett, csoda-pöttyös labdát.


Egy reggel ahogy a lány felébredt, a Tündérkirály már mosolygott elötte és csak nézte, nézte a lányt...
Milyen szép vagy -gondolta, és a lány már a nyakában csüngött.- Jó reggelt Szépség- üdvözölte a Tündérkirály a lányt-Már vártam, hogy felébredj, mert türelmetlen vagyok. Indulnunk kell.
-Miért vagy türelmetlen? Hová megyünk?-kiváncsiskodott a lány.
-Szeretnék adni valamit...ami csak a tied...és...na gyere...indulnunk kell.
A hintó már lent várta a szerelmeseket. Elindultak...sokat mentek...ketten mentek. Ketten. Már az Üveghegyen is túl voltak, és már nagyon türelmetlen-kiváncsi volt a lány. Elaludt a lány...aludt...aludt, és az ő pirospöttyös labdájáról álmodott...
-Szépségem-ébresztette a Tündérkirály a lányt-Megérkeztünk !
A lány kinyitotta álmos szemeit...és csak nézte, nézte a kék égboltot, és a gyönyörű mezőt...a virágokat.
-Ez a tied-mondta a férfi-és egy faládát adott át a lánynak.
A lány óvatosan nyitotta ki a ládát, dobogott a szíve...és félt...Egy pirospöttyös labda volt benne...A lány sírni kezdett örömében,a Tündérkirály pedig megölelte és megcsókolta...most legelőszőr.
Menni kellett...Elindultak...a Kislány és a Tündérkirály. Vissza a Tündérkirály világába. Boldog volt a lány és boldog a Tündérkirály is.

Egy reggel ott állt a lány elött a férfi, de nem mosolygott...
-Te nem engem szeretsz-mondta a Tündérkirály- nem engem.
-Senkit sem szeretek rajtad kívűl, és soha nem is szerettem...Te vagy az én Tündérkirályom...szeretlek.
-Menned kell innen, az én palotámból...mert mást szeretsz, nem engem...mást.


Menni kellett a lánynak. A hintó visszavitte oda ahol a Szivárvány lakott. Sírt a lány...és fájt már neki minden. Szaladni kezdett a pirospöttyös labdával a kezében...szaladt, szaladt ki a Világból...Semmire sem tudott gondolni csak az ő Tündérkirályára. Egy napon a lány találkozott egy apró termetű Bohóccal. Megtetszett a Bohócnak a lány , látta, hogy szomorú és felajánlotta, hogy felvidítja. Énekelt a lánynak, cigánykereket vetett, verset mondott...és nevetett a lány. Boldog volt a kicsi Bohóc, hogy sikerült megnevettetni a lánykát. A Bohóc minden nap megkereste a lányt, és megnevettette...Egy nap azt kérte a lánytól, hogy adja oda neki a labdácskát, mert azzal olyan ügyes mutatványokat fog bemutatni, hogy olyat még a lányka sem láthatott.
-Kicsi Bohóc, ez nem egy akármilyen labda, ha annak is látszik.Ezt az én Tündérkirályomtól kaptam, és nagyon féltem...
-De te is jól tudod, hogy nincsenek Tündérkirályok-és nevetett a Bohóc- Nagyon jó, Tündérkirály-gondolta magában.
-Ne nevess, mert nekem tényleg van Tündérkirályom...hidd el, kérlek.
-Jó, elhiszem...csak add ide kérlek a labdát, nem lesz semmi baja..megigérem.
-Hát jó, odaadom-és átnyujtotta óvatosan a labdát.
A Bohócnak nehezen ment a lány felvidítása, mert a lány semmire sem tudott figyelni, csak... a labdát féltette. Amikor újra a kezében volt a labda, akkor tudott megnyugodni.Már bátran odaadta a Bohócnak a labdacskát, már nem féltette...annyira. Már nevetni is tudott a Bohóc mutatványain. Sok vicces dolgot művelt a lány Bohóca a pirospöttyös labdacskával. A Bohóc a fejére tette a pirospöttyös labdácskát és úgy táncolt...nevetett a lány.
Egy napsütéses, gyönyörű reggelen a vicces mutatványaival vidítgatta a Bohóc a leánykát... de egyszercsak véletlenül rálépett a cipőcskéje fűzőjére és...elesett, a labdacska meg leesett a fejéről és gurult, gurult le a domboldalon...
-A labdám, a labdám-kiáltotta a lány, és szaladt a pirospöttyös labda után.
-Megtalálom, ne aggódj-kiáltotta a Bohóc, és szaladt ő is.
Szaladt a Bohóc a labda után, a lány meg a Bohóc után.A lány már nem látta a Bohócot sem, pedig ő is gyorsan szaladt, mégis eltünt előle a Bohóc. Nagyon félt a lány..megállt és sírni kezdett. Egyszercsak elötte állt a Bohóc és ő is sírt.
-Hol a labdám, kicsi Bohóc?
-Itt van...-mondta a Bohóc, és odaadta a labdacskát, ami már nem is volt labdacska, mert egy Rózsabokorba gurult, az meg össze-vissza szúrta a pirospöttyös labdát. Amikor meglátta a lány a labdát...az ő pirospöttyös labdácskáját...meghasadt a szíve...